Tiszavasvari.hu | ![]() |
Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Gépkocsivezető munkakör betöltésére...
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
TISZAVASVÁRI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében:
A Magyar Turisztikai Ügynökség Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ 2023. június 30. napján az alábbi tájékoztatást adta a települések jegyzőinek részére:
„A vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé. A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól szóló 255/2023. (VI. 26.) Korm. rendelet értelmében a 100 millió forint nettó árbevétel felett teljesítő vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók számára lesz kötelező az NTAK adatszolgáltatás 2023. július 1-től, a 12 millió forint nettó árbevételt el nem érő szolgáltatók pedig mentesülnek a kötelezettség alól. A 12 millió forintot meghaladó, viszont a 100 millió forintot meg nem haladó 2022. évi nettó árbevétellel rendelkező vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetői az eredetinél későbbi időpontban, 2024. január 1-jétől lesznek kötelesek az NTAK adatszolgáltatásra.
A részletes tájékoztató felhívás LETÖLTHETŐ INNEN.
Nyíregyházi Tankerületi Központ Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében 1 fő tanító Munkakör/feladatkör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Bölcsőde pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében kisgyermeknevelő Munkakör/feladatkör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
TISZAVASVÁRI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében:
- TISZAVASVÁRI VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA
- TISZAVASVÁRI VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.
A kezelés pontos időpontja: 2023. 06. 05. napján, napnyugta utáni órákban. Pótnapok: 2023. 06. 06-07. napjai, ugyanebben az időben...
Ezúton értesítjük, hogy az Önkormányzat illetékességi területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.
A védekezés időpontja: 2023. 06. 05. napján, napnyugta utáni órákban.
Pótnapok: 2023. 06.06.-07. napjai, ugyanebben az időben.
Felhasználásra kerülő készítmény megnevezése:
Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer
Tiszavasvári, 2023. június 2.
Dr. Kórik Zsuzsanna sk.
jegyző
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 121/2023. (IV.27.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás LETÖLTHETŐ INNEN.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2023. április 27-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Tiszavasvári Város közigazgatási területén keletkező nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtését 2023. február 1. napjától a Tiszavasvári Város Önkormányzatával kötött közszolgáltatási szerződés alapján Társaságunk látja el.
a 2018. december 21. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Az elmúlt időszakok nem megfelelő használatai miatt a 4440 Tiszavasvári, Vágóhíd úti műfüves focipályát 2023. 03.23. naptól az alábbiakban van mód igénybe venni ingyenes használatra:
A Tiszavasvári Polgármesteri Hivatalban van lehetőség időpontot kérni a használatba vételre.
Beköszöntött a tavasz és ezzel egyidőben, megkezdődnek a kültéri munkák a kertekben, a földeken és a közterületeken egyaránt. Az esetlegesen nem kellő odafigyeléssel végzett munkákkal azonban megnő a gázvezetékek, és a villamos vezetékek megsértésének, rongálásának kockázata is, ami akár balesetveszélyes helyzetet is eredményezhet. Az OPUS TIGÁZ Zrt. és az OPUS TITÁSZ Zrt. felhívja a figyelmet a megelőzés fontosságára és esetenként az előzetes közműegyeztetés szükségességére
- Nyíregyházi SZC Tiszavasvári Szakképző Iskola és Kollégium
- Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény
- Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola
- Tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 293/2022. (XI.03.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás LETÖLTHETŐ INNEN.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2023. március 2-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2023. (II.23.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti a tulajdonában álló LDY-390 forgalmi rendszámú Skoda Octavia 1.6. személygépjárművet.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2023. február 23-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2023. február 14-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2023. január 26-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
- Tájékoztatás a 2023. évben adományozható kitüntetésekről
Tisztelt Tiszavasváriak!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a közvilágítási rendszer karbantartása a - beérkezett jelzéseket is figyelembe véve - Tiszavasvári Város Önkormányzata részéről megrendelésre került. A megbízott vállalkozó még ebben az évben elkezdi a hibák javítását, ahogy az időjárás engedi.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 337/2022. (XII.15.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti a tulajdonában álló LDY-390 forgalmi rendszámú Skoda Octavia 1.6. személygépjárművet.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. december 15-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. január 30.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. november 30-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.
A pályázat benyújtásának határideje: 2022. december 9.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. felhívja Tisztelt Felhasználói figyelmét, hogy cselekedjenek időben, és kerüljék el a hideg hatására bekövetkező vízmérő-meghibásodás helyreállításának, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező, magasabb vízdíjszámlának a költségeit...
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 293/2022. (XI.03.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás LETÖLTHETŐ INNEN.
Tiszavasvári Város Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Város Önkormányzata mezőőr munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. november 03-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2023. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára:
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Bruttó 400 ezer forint – ennyit keres szeptembertől a legalacsonyabb rendfokozatú katona a Magyar Honvédségnél, ehhez általános iskolai végzettség is elég. A kormány célja, hogy a katonák érezzék az anyagi megbecsülést, ezért 2024-től újabb béremelést garantálnak számukra. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a témával kapcsolatban korábban többször kiemelte: a katonákra háruló felelősség, az áldozatvállalás és megnövekedett terhek anyagi kompenzálása – az erkölcsi megbecsülés mellett – a Kormány határozott szándéka
Október 1-jén kezdődik hazánkban a Magyarország teljes népességére és az összes lakására kiterjedő népszámlálás. Az adatgyűjtés pontos és részletes képet ad a népesség számáról, demográfiai jellemzőiről, egészségi állapotáról, iskolázottságáról, foglalkoztatottságáról, nemzetiségi és vallási összetételéről, élet- és lakáskörülményeiről. A népszámláláson való részvételt a 2018. évi CI. törvény írja elő, eredményei mindannyiunk mindennapjait, jövőjét befolyásoló szociális és gazdasági döntések, országos, regionális és helyi fejlesztések alapjául szolgálnak.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. szeptember 29-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tisztelt Lakosság!
Ezúton tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy a Belügyminisztérium az önkormányzatok közreműködését kérte, a lakosság részéről jelentkező barnakőszén igények előzetes felmérésében.
Az igényfelmérés során az önkormányzatnak összesített adatokat szükséges rögzítenie az e célt szolgáló adatlapon, mely adatok az igényt jelző háztartások száma és a barnakőszén összesített mennyisége mázsában kifejezve.
Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXlll. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az alábbi munkakörökben:
- Tájékoztató levél "karácsonyi nyugdíjas támogatás"-ról
- KÉRELEM, NYILATKOZAT egyszeri települési támogatás igényléséhez
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.
A kezelés pontos időpontja: 2022. augusztus 15. napján, napnyugta utáni órákban. Pótnapok: 2022. augusztus 16-17. napjai, ugyanebben az időben.
Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.
Ezúton értesítjük, hogy az Önkormányzat illetékességi területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.
A védekezés időpontja: 2022. augusztus 15. napján, napnyugta utáni órákban...
A határvadász toborzással kapcsolatos részletes tájékoztatás (pályázati felhívás, plakát, jelentkezési feltételek, jelentkezési lap) letölthető INNEN.
Elkészült településünk veszélyelhárítási terve, melyben kiemelt szerepet kap a lakosság és anyagi javaink védelme.Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot a településünkön jelentkező veszélyeztető tényezőkről és az ellenük való védekezés lehetőségeiről, a követendő magatartási szabályokról.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tájékoztatom a lakosságot, hogy az Út-, és padka felújítási munkák a következő utcákon folytatódnak: Deák Ferenc u., Mester u., Vasvári Pál (zsákutca), Szent István u., Hunyadi u., Iskola u., Egyház köz, Császár köz, Vasas u., Dr. Lévai Sándor u...
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az Út-, és padka felújítási munkák a következő utcákon folytatódnak: Gyár u. (Bölcsődéhez vezető útszakasz), Kelp Ilona 8. felé vezető zsákutca, Fenyő u., Kőrösi Csoma Sándor u., Őz u., Katona József u., Erkel Ferenc u., Károly Róbert u., Gárdonyi Géza u...
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az Út-, és padka felújítási munkák 2022. július hónapban az ütemterv szerint az Egység, Szilágyi, Dózsa György, Kinizsi, Rákóczi és Aradi utcák aszfaltozásával folytatódik...
Újra várják a jelentkezőket Önkéntes Katonai Szolgálatra a Magyar Honvédség toborzóirodáiban. A tavaly őszi pilot programba mintegy ötszázan kerültek be, többen azóta is a seregben szolgálnak...
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles. A részletes pályázati kiírás MEGTEKINTHETŐ ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. június 16-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő gyógypedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az út-, és padka felújítási munkák 2022. június 13-ával elkezdődnek.
Az ütemterv szerint a Hősök utcával, az Arany János utcával és az Ifjúság utcával indul a felújítás. A további ütemezésről folyamatosan tájékoztatni fogjuk a lakosságot a www.tiszavasvari.hu honlapon és az önkormányzat Facebook oldalán.
Kérjük szíves türelmüket és megértésüket a felújítással járó korlátozások, lezárások miatt.
TVÖ
Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXlll. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az alábbi munkakörökben:
Tájékoztatom a lakosságot, hogy piacnapokon (vasárnap) az Adria utca Hársfa u. – Vágóhíd u. közötti szakaszán ideiglenes forgalomszabályozás lép életbe 2022. június 5. napjától 2022. augusztus 7. napjáig, a közlekedés biztonságának elősegítése érdekében, tekintettel a strandszezon által megnövekedett forgalomra...
Tájékoztatás a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság és hátrányos/halmozottan hátrányos helyzet megállapításának tárgyában...
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16-2017-00009 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető IDE KATTINTVA.
Tisztelt Tiszavasvári Lakosság!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Észak- Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel való sikeres önkormányzati együttműködés eredményeképpen újból lehetőségünk nyílik a lakosságnál keletkező kiselejtezett üveghulladékok összegyűjtésére településünkön...
Tisztelt Tiszavasvári Lakosság!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Észak- Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel való sikeres önkormányzati együttműködés eredményeképpen újból lehetőségünk nyílik a lakosságnál keletkező kiselejtezett elektronikai hulladékok összegyűjtésére településünkön...
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 112/2022. (IV.28.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás LETÖLTHETŐ INNEN.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete
2022. április 28-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXlll. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény 1 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 65/2022. (II.24.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás megtekinthető IDE kattintva.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. február 24-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola:
- 1 fő matematika-bármely szakos tanár
munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető a LINK-ekre kattintva.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Humán Bizottsága pályázatot hirdet CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA.
A pályázat célja, pályázók köre: A Tiszavasvári székhellyel bejegyzett civil szervezeteknek Tiszavasváriban tartandó nyilvános kulturális, sport, egészségügyi és ifjúsági programjaikkal és rendezvényeikkel kapcsolatos kiadásaik fedezete, valamint működési, felhalmozási célú támogatása amennyiben az közfeladat ellátását segíti.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. január 27-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Sok fiatal számára fontos, hogy független legyen a szüleitől, de főiskolásként vagy ötödévesként ez nem mindig könnyű feladat. Ha valaki a katonai hivatás mellett dönt, már a tanulmányai alatt is fizetést kap – ez igaz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) megvalósuló tisztképzésre és az Acélkocka Altisztképzési Rendszerre is.
A Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet gondozó/ápoló munkakör ellátására...
Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő tanító munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.
Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXlll. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény4 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. tájékoztatja tisztelt felhasználóit, hogy 2022. január 1-től a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (1054 Budapest, BajcsyZsilinszky út 52.,) által - hivatalból indított - közérdekű üzemeltető kijelölési eljárás keretében a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. végzi a korábban Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. (HBVSZ Zrt.) által ellátott Tiszavasvári, Szorgalmatos, Polgár, Hajdúdorog települések víziközműveinek üzemeltetését.
https://forms.gle/1oZffKhHWPdnyZ5j7
Válaszaival a település fejlesztési terveinek megalapozásához, valamint a közösség és a település fejlődése szempontjából fontos és lényeges tevékenységek megvalósulásához járulhat hozzá.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. december 16-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Felhívom a baromfitartó gazdák figyelmét, hogy a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződés kockázatának csökkentése érdekében Magyarország magas kockázatúnak azonosított megyéi esetében, többek között Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén található valamennyi állattartóra vonatkozóan az Országos Főállatorvos azonnali hatállyal elrendelte a baromfik zártan tartását...
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2021. (XI.29.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlant. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 126/2021. (XI.29.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. november 29-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Ismét Önkéntes Katonai Szolgálatra várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség. Elsősorban azok érdeklődésére számítanak, akik nem jutottak be idén főiskolára, egyetemre vagy a tanulmányaikat valamiért el kellett halasztaniuk. A jelentkezés rajtuk kívül is mindenki előtt nyitva áll, aki még nincs 65 éves, büntetlen előéletű, rendelkezik bejelentett magyar lakcímmel és legalább általános iskolai végzettséggel. Az alapképzés 2022. január 05-én indul.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. november 15-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2021. 19-20-21. napokon vállalkozói közreműködéssel Tiszavasvári Város Önkormányzata – jogszabályi kötelezettségének eleget téve – rágcsálómentesítési feladatot végeztetett el Tiszavasvári Város közigazgatási területén.
A rágcsálóirtást az idei évben második alkalommal a NYÍR-SOLÁR Kft. az önkormányzattal kötött vállalkozási szerződés alapján teljesítette.
A 2021. augusztus 19. napján hatályba lépett vonatkozó jogszabály értelmében minden hazai vendéglátó üzlet üzemeltetője köteles a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (a továbbiakban: NTAK) üzemeltetője által e célra működtetett elektronikus felületen a regisztrációt elvégezni, az adatszolgáltatásra kötelezett vendéglátó üzletek pedig kötelesek ott – a vendéglátó szoftver alkalmazásával – napi szinten adatot szolgáltatni...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. október 19-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
A hideg idő beköszöntével a hőmérséklet jelentősen fagypont alá süllyed. A zord időjárás következtében sok embert fenyeget a kihűlés veszélye, amely nemcsak éjszaka következhet be.A legnagyobb veszélyben az utcán, fedél nélkül élők vannak. Fokozott figyelmet kell fordítani azokra az emberekre is, akik egyedül élnek, életkoruk vagy egészségügyi állapotuk miatt nem tudják befűteni a lakásukat. A kihűlés következtében beálló fagyhalál megelőzhető. A tragédiák megelőzése összefogást igényel, amelyben kiemelkedő szerepe a családnak és a lakókörnyezetnek.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 76/2021. (IX.30.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2022. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára:
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. szeptember 30-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. szeptember 15-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
- Tájékoztató levél "karácsonyi nyugdíjas támogatás"-ról
- KÉRELEM, NYILATKOZAT egyszeri települési támogatás igényléséhez
- Tájékoztató gyermekétkezés megrendeléséhez 2021.
PARKOLÁS PIAC NAPOKON: Az autóval érkezők számára a parkolás a Hivatal épülete előtt, illetve az épület mögött, valamint az Ady E. u. 8. szám előtti és a Kossuth u. 1. sz. alatti társasház mögött található parkolókban megoldható.
A Zöld város projekt megvalósítási szakaszba lépett. A városközpont fejlesztés egyik lépése a piac lefedése, 86 fős parkoló kiépítése a strand felé vezető úton, műfüves focipálya létesítése kiszolgáló épülettel a jelenlegi közmunka telephely helyén, a vágóhíd úton...
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Bölcsőde Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2021. (VII.29.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlant. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2021. (VII.29.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti a következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári üres lakásokat. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. július 29-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő tanító munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő matematika-bármely szakos tanár munkakör betöltésére. Arészletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tisztelt Lakosság!
A Garilla Racing Kft. (8200 Veszprém, Házgyári út 1.) 2021. július 8. csütörtök 10:00-15:00-ig - Tereprally tesztet tart az alábbi linken található nyomvonal használatával:..
Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXlll. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény4 fő óvodapedagógus
munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő angol-bármely szakos tanár munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
2021. június 7-én hétfőn Tiszavasváriban a Szabadság téren 8-16 óra között (az Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár – Találkozások Háza előtti tér) várja az oltást felvenni kívánókat a Mobil Oltópont...
Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola:
- 1 fő angol-bármely szakos tanár
- 1 fő matematika-kémia szakos tanár
munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető a linkekre kattintva.
Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.
Önkormányzatunk az EFOP-1.2.11-16-2017-00009 kódszámú „Esély és Otthon – Mindkettő lehetséges! Komplex beavatkozások megvalósítása a fiatalok elvándorlásának megakadályozása érdekében Tiszavasváriban” pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére. A város 69.312.000 Ft-ot nyert ösztönző támogatásokra pályázati forrásból az eredményesen pályázó 18 és 35. év közötti hiányszakmával és tiszavasvári munkahellyel rendelkező lakosoknak...
Tiszavasvári Város Polgármestere a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ gazdasági vezető (magasabb vezető) munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető IDE KATTINTVA.
A kormány által indított gazdaságvédelmi akcióterv munkahelyteremtési intézkedéseihez a Magyar Honvédség is csatlakozott. A honvédség az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatója, így számunkra egyértelmű volt, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerepet vállaljunk, akár több ezer fő foglalkoztatásával. Ennek eredményeként egy új, speciális önkéntes területvédelmi tartalékos (SÖTT) katonai szolgálati forma bevezetésére került sor...
Ezúton tájékoztatjuk, és egyben értesítjük Önöket, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművel kötött együttműködési megállapodás alapján 2021. január 1-től a Nyugati főcsatorna használatához, továbbá a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatósággal kötött együttműködési megállapodás alapján 2021. március 1-től a Tisza-tó teljes területére („Kék típusú), valamint a KÖTIVIZIG kezelésében lévő további védtöltésekre érvényes („Sárga" típusú) Töltésközlekedési (Gátfelhajtási) engedélyek elektronikus úton vásárolhatók meg...
Tájékoztatom a Tiszavasvári Város közigazgatási területén gazdálkodó méhészeket, hogy 2021. március 29. – 2021 május 12. között a Pályavasúti Területi Igazgatóság a Debrecen és területi egységein vegyszeres gyomirtási munkákat végeznek...
Rókák veszettség elleni immunizálása miatt ebzárlat és legeltetési tilalom elrendelése 2021. március 29.- 2021. április 18. közötti időszakban. A határozat megtekinthető IDE KATTINTVA.
8
Szolgáltatásaink kiváló minősége és a biztonságos ellátás érdekében folyamatos korszerűsítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszerű fejlesztések elvégzéséhez elengedhetetlen a szolgáltatás időszakos szüneteltetése. Ezért a településükön áramszünet várható a következő időszakban:...
A Rojkó – Med Kft. közleménye az ügyeleti ellátással kapcsolatban:
A központi orvosi ügyelet fő feladata: alapszintű sürgősségi orvosi ellátás biztosítása. Ez annyit jelent, hogy az ügyeleti ellátás sürgős szükség esetén vehető igénybe és nem helyettesíti a háziorvosi rendeléseket!
A sürgős szükség körébe tartozó esetek körét az 52/2006.(XII.28.) Eüm. Rendelet is meghatározza, melyek ellátásának a központi orvosi ügyelet is eleget tesz...
Megkezdődtek a kerti munkálatok, várhatóan megszaporodnak a szabadtéri tüzek is – hívja fel a figyelmet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, amely azt is kiemelt feladatának tartja, hogy a lakosságot minél szélesebb körben tájékoztassa a szabadtéri égetés szabályainak változásáról...
TÁJÉKOZTATÁS: 1-es számú gyermek háziorvosi körzetbe (korábban Dr. Nyáguly István körzete) tartozó betegek részére.
2021.03.01.-től Dr. Mérnyi Ágnes rendel a központi rendelőben (Tiszavasvári, Kossuth utca 4.)...
Ezúton tájékoztatjuk, és egyben értesítjük Önöket, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművel kötött együttműködési megállapodás alapján 2021. január 1-től a Nyugati főcsatorna használatához szükséges Gátfelhajtási engedélyek (Gátközlekedési engedélyek) kizárólagosan az alábbiak szerint vásárolhatók meg...
Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő tanító munkakör betöltésére. A részeltes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.
Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 1 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Programjának (HEP) 2018-2023 felülvizsgálatával kapcsolatos anyagok letöltehetőek: INNEN.
A Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszere 2012 óta jelentős fejlesztésen ment keresztül. Akik megtalálták a hivatásukat, de érdekli őket a honvédelem ügye, több tartalékos szolgálatforma közül is választhatnak, melyek jól összeilleszthetők a munkával vagy a tanulással...
Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.
- Eger térségében tervezett változtatások
- Mezőkövesd térségében tervezett vasúti közlekedést érintő változtatások
Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.
Városi Kincstár Tiszavasvári a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Sportcsarnok Takarító munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Önkormányzatunk az EFOP-1.2.11-16-2017-00009 kódszámú „Esély és Otthon – Mindkettő lehetséges! Komplex beavatkozások megvalósítása a fiatalok elvándorlásának megakadályozása érdekében Tiszavasváriban” pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére. A város 69.312.000 Ft-ot nyert ösztönző támogatásokra pályázati forrásból az eredményesen pályázó 18 és 35. év közötti hiányszakmával és tiszavasvári munkahellyel rendelkező lakosoknak...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. október 29-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
A tiszavasvári bölcsőde 2020. Október 26. napjától előre meg nem határozható ideig a dolgozói állomány többségét érintő megbetegedések és ezen belül az eddigi igazolt covid tesztek miatt nem tudja fogadni a gyermekeket. A megbetegedés olyan mértékben érinti a dolgozói állományt, hogy az jelenleg működésképtelenné teszi az intézményt. Az illetékes tisztifőorvos a járványügyi helyzetre tekintettel kötelező, illetve tiltó határozatot adhat ki covid megbetegedés miatt, így a beteg személy karanténba kerül...
Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Család- és gyermekjóléti központ 2 fő Esetmenedzser munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
A megyei főállatorvos 2020. október 6.- 2020. október 26. közötti időszakban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljes területére ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el. A határozat megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. október 9-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
A Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő biológia-bármely szakos tanár munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2021. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2020/2021. tanév második és a 2021/2022. tanév első félévére vonatkozóan :
A kérelem beadásának a napján, az a tiszavasvári lakos, aki betölti a 65. életévét, karácsonyi, egyszeri támogatást igényelhet az önkormányzattól.
A kérelem benyújtására a Polgármesteri Hivatal 5. sz. ügyfélablakánál, a kihelyezett gyűjtődobozba bedobva, vagy az igazgatas@tiszavasvari.hu email címen van lehetőség október 15-től november 15. napjáig.
A szükséges nyomtatványok letölthetők ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári 2448/10 helyrajzi számú, valóságban a Tiszavasvári, Gépállomás u. 3. sz. alatti ingatlan nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő bérbe adása. A részletes pályázati felhívás megtekinthető ITT.
A COVID–19 betegséget okozó koronavírus vírusfertőzésveszély miatt a megszokottnál nagyobb figyelmet fordít Tiszavasvári Város Önkormányzata az intézményi takarításra, és fertőtlenítése. Az Önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a közintézmények épületeit belülről ózongáz használatával fertőtlenítse. A fertőtlenítéseket az Önkormányzat folyamatos jelleggel végzi a közintézményekben (pl.: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal, Központi Orvosi Rendelő, Találkozások Háza)...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. szeptember 24-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2020. szeptember 21-23. napokon vállalkozói közreműködéssel Tiszavasvári Város Önkormányzata – jogszabályi kötelezettségének eleget téve – rágcsálóirtást, szeptember 2-án pedig a kóbor ebek befogását végeztette el Tiszavasvári Város közigazgatási területén...
TISZTELT TISZAVASVÁRI EBTARTÓK!
Tiszavasvári Város közigazgatási területén az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B. §-ában foglalt kötelezettségnek eleget téve. 2020. október 15. – 2020. november 30. között ebösszeírásra kerül sor...
A Polgármesteri Hivatal 5. sz. ügyfélablakánál, a kihelyezett gyűjtődobozba bedobva, vagy az igazgatas@tiszavasvari.hu email címen lehet leadni a kérelmeket tűzifa támogatáshoz október 1-jétől november 15-ig. Ezen rendkívüli települési támogatás kérelem évente egyszer nyújtható be az önkormányzathoz. Igénylése jövedelem függő.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ország valamennyi településére kiterjedő, általános mezőgazdasági összeírást hajt végre, „Agrárcenzus, 2020” elnevezéssel.
Tiszavasvári Város Polgármestere a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár Tiszavasvári gazdasági vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tájékoztatjuk helyi iparűzési adóban érintett Adózóinkat, hogy - a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló - 140/2020.(IV.21.) Korm. rendelet alapján a 2020. április 22-én, vagy azt követően beérkezett (postai benyújtás esetén postára adott), már feldolgozott iparűzési adó bevallások esetében a lekönyvelt pozitív adókülönbözetek fizetési határideje 2020. június 02-ről 2020. szeptember 30-ra módosult...
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan újabb felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére. A pályázat keretén belül Az Önkormányzat tulajdonában lévő 7 db ingatlan felújítása, átalakítása, részleges berendezése megtörtént. A 7 lakásból 6 db már kiadásra került, jelen felhívás keretében a fennmaradó 1 lakásra lehet pályázni...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. július 30-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Városi Kincstár - Tiszavasvári a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár - Tiszavasvári Étkezési nyilvántartó munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
A Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról szóló 26/2014. (VIII. 4.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: Rendelet) határozza meg a hulladékszállítási díjkedvezményre való jogosultság feltételeit...
Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 2 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT
Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 2020. július 30-tól augusztus 30-ig Debrecen - Tócóvölgy állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 109 Debrecen - Tiszalök vasútvonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A részletes tájékozatatás letölthető: INNEN.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ megbízásából a Serocor Konzorcium településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítést végez, melynek időpontja: 2020.07.17. napján, napnyugta utáni órákban.
Rossz idő esetén a védekezés 2020. 07.18. vagy 07.19. napján, ugyanebben az időben kerül elvégzésre...
Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.
Az Élelmiszerbank pályázatot hirdet Budapest XVII. kerületi raktárába érkező tartós és friss élelmiszer átvételére. Az együttműködés keretében a nyertes szervezet évente kb. négyszer vehet át tartós és/vagy friss élelmiszert az Élelmiszerbank raktárából, az oda beérkezett áru mennyiségétől és összetételétől függően.
Kizárólag olyan szervezetek jelentkezhetnek, amelyek szociális vagy integráló munkát végeznek.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan újabb felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére.
A pályázat keretén belül Az Önkormányzat tulajdonában lévő 7 db ingatlan felújítása, átalakítása megtörtént, a részleges berendezése jelenleg is folyamatban van. A 7 lakásból 4 db már kiadásra került, jelen felhívás keretében a fennmaradó 3 lakásra lehet pályázni.
- Pályázati kiírás 1 fő óvodatitkár
- Pályázati kiírás 2 fő óvodapedagógus
A 2018. december 21. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról szóló részletes tájékoztató letölthető INNEN.
Városi Kincstár - Tiszavasvári a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár - Tiszavasvári Városi Sportpálya Karbantartó munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Városi Kincstár - Tiszavasvári a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár - Tiszavasvári Városi Sportcsarnok Karbantartó munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tisztelt Termelők!
A koronavírus terjedése miatt kialakult helyzet, a korlátozó illetve megelőző intézkedések miatt, az agrárszektor piaci lehetőségei beszűkültek, a piacok bezárása következtében a termelők részben vagy egészében elveszítették termékeik piacát.
A fenti negatív tendenciák megállítása és a piaci kereslet és kínálat összekapcsolása érdekében az Agrárminisztérium, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) bevonásával egy országos internetes platform elindításával kívánja segíteni hosszútávon az értékesítést.
A Magyar Honvédség a koronavírus járvány miatt egyik napról a másikra munkájukat vesztett embereknek is szeretne alternatívát kínálni.
A kialakult gazdasági helyzetben sok ember megélhetése került veszélybe. A honvédség őket is szeretné megszólítani, biztos megélhetést és kiszámítható pályaképet kínálva számukra...
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére. Jelen pályázati felhívás a fiatalok ösztönző és lakhatási támogatásairól szóló Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2020.(II.28.) önkormányzati rendeletén alapul.
A részletes pályázati felhívás letölthető INNEN.
Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.
Tisztelt Sportbarátok, kézilabdát szerető Mindenki!
A tiszavasvári Nomád Harcosok szurkolói csoportosulás, egyeztetve a TSE szakosztályával, egy Április végi virtuális, 5 csapatos, jótékonysági kézilabda tornát kíván lebonyolítani.
A mérkőzések időpontja :
- 2020.04.25 Szombat, és
- 2020.04.26 Vasárnap
A tornára a megkeresett Csapatok mind egytől egyig pozitívan reagáltak, így a torna mindenképp lebonyolításra kerül!
Szeretnénk Mindenkit arra kérni, hogy lehetőségeihez mérten, támogassa "jelenlétével" ezt a fajta kezdeményezést!
A Nemzeti Népegészségügyi Központ szervezett szúnyogirtással kapcsolatos tájékoztatása letölthető INNEN.
Városi Kincstár - Tiszavasvári a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár - Tiszavasvári Könyvelő munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
A 2018. december 21. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról szóló tájékoztató letölthető INNEN.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. március 31-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tisztelt Tagunk!
Köszönjük, hogy munkájával továbbra is támogatja a társadalmat, még ebben a mindannyiunk számára nehéz helyzetben is! Falugazdászaink mindent elkövetnek azért, hogy továbbra is zökkenőmentessé tegyék az ügyintézést és maximális támogatást nyújtsanak tagjainknak.
Tudjuk, hogy az egységes kérelmek benyújtása kiemelten fontos mind az Önök, mind a Kamara számára, ezért igyekszünk minden lehetséges formában segítséget adni az ügyintézés során.
Kijárási korlátozást vezettek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Két héten keresztül az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni.
A korlátozás részletei megtalálhatóak a mellékelt kormányrendeletben.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal közleménye a kormányhivatal ügyfélfogadásáról elérhető a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal honlapján is, amely a http://www.kormanyhivatal.hu/hu/szabolcs-szatmar-bereg/hirek/kizarolag-idopontfoglalassal-tortenik-az-ugyintezes-a-kormanyhivatali-ugyfelszolgalatokon-az-elkeszult-okmanyokat-postan-kezbesitik-nem-kozlekednek-a-mobilizalt-kormanyablakok
Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
a Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Intézményvezető (magasabb vezető) munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. március 5-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tiszavasvári Város Önkormányzata tulajdonában lévő tiszavasvári 1549/1/A/1 helyrajzi számú, a valóságban a Tiszavasvári, Vasvári P. u. 110/A. sz. alatti társasházi lakás értékesítésére vonatkozó pályázati kiírásáról szóló 21/2020.(I.30.) Kt. számú határozata alapján nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló, tiszavasvári 1549/1/A/1 helyrajzi számú, a valóságban a Tiszavasvári, Vasvári P. u. 110/A. sz. alatti társasházi lakást. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzatának 100%-os tulajdonában álló ingatlanok nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő haszonbérbe adásával kapcsolatok pályázati felhívások megtekinthetőek a linkre kattintva.
Több mint 15 év telt el azóta, hogy hazánkban felfüggesztették a sorkatonaságot, és mára a kötelező behívást teljes mértékben felváltotta az önkéntes alapon működő felvételi eljárás.
Az érdeklődők jelentkezhetnek hivatásos, szerződéses és tartalékos katonai szolgálatra. A Magyar Honvédség a biztos munkahely mellett folyamatos képzési lehetőségeket nyújt, illetve lehetőség van a meglévő munkahely vagy folyamatban lévő tanulmányok mellett tartalékos szolgálat vállalására is...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. február 27-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Fórummal kapcsolatos letölthető melléklettek.
Tiszavasvári Város Önkormányzata nyilvános licittárgyalás keretében történő értékesítésre meghirdeti a tulajdonában álló Tiszavasvári, Vasvári P. u. 110/A. sz. alatti tetőteres,1+2 fél szobás, 72 m2 nagyságú, komfortos társasházi lakást.
Induló licitár az ingatlan forgalmi értéke, azaz 6.133.710 Ft...
A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan újabb felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére.
A pályázat keretén belül Az Önkormányzat tulajdonában lévő 4 db ingatlan felújítása, átalakítása megtörtént, a részleges berendezése jelenleg is folyamatban van.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázók egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatják meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetniük nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére kötelesek...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. január 30-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Előzetes tájékoztatások alapján a téli szünetben, ami 2019. december 21.-2020. január 5. napjáig tart, 7 napon az önkormányzatoknak a rászoruló gyermekek részére szünidei étkeztetést kellett volna biztosítani.
A Magyar Államkincstár 2019. december 13-án megküldött tájékoztatója alapján a települési önkormányzatoknak a 2019. évi téli szünidőben a szünidei gyermekétkeztetést 5 munkanapon kell biztosítaniuk...
Egyre több lakossági panasz érkezik a Polgármesteri Hivatalba csendháborítás témakörében, így ezzel kapcsolatban a Tisztelt Lakosságot az alábbiakról tájékoztatom:...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. december 16-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
A tanköteles korú gyermek további egy nevelési évig óvodában történő részvétele kérdésében 2020. január 1-jétől az Oktatási Hivatal fog döntést hozni.
Az eljárás a szülő kérelmére indul, hiszen a szülő az, aki bármilyen indokból úgy véli, hogy gyermeke számára az iskola megkezdése még nem indokolt, nem célszerű. A kérelemben bármilyen releváns indok leírható, így a szülő leírhatja, miért, milyen okból kérelmezi a felmentést, milyen körülmény, állapot, tény teszi azt indokolttá...
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan újabb felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére.
A pályázat keretén belül Az Önkormányzat tulajdonában lévő 7 db ingatlan felújítása, átalakítása megtörtént, a berendezése jelenleg is folyamatban van. E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani...
Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Költségvetési és Adóigazgatási Osztály gazdasági vezető munkakör betöltésére. Részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Településrendezési Terv dokumentációja letölthető INNEN.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. november 28-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
A Központi Statisztikai Hivatal TISZAVASVÁRI településen kötelező adatszolgáltatáson alapuló mezőgazdasági összeírást hajt végre. A felvétel Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) szerinti nyilvántartási száma: 2219; megnevezése: EGYÉNI GAZDASÁGOK DECEMBERI ÖSSZEÍRÁSA, 2019. Az összeírók NOVEMBER 25-E ÉS DECEMBER 15-E között keresik fel a mintába került, a webes önkitöltéssel nem élő háztartásokat...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. november 14-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2019. november 18. – 2019. november 29. között tüdőszűrést tartunk...
Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Család- és gyermekjóléti központ esetmenedzser munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár Igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére. A részletes pályázati felhívás letölthető INNEN.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. október 22-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy útfelújítási munkálatok miatt 2019. október 11. (péntek) és 2019. október 12. (szombat) napokon a Petőfi utca két szakaszban, teljes szélességében lezárásra kerül az alábbi ütemezésben:...
Tiszavasvári Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2020. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot:
Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Költségvetési és Adóigazgatási Osztály gazdasági vezető munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. szeptember 30-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
A nyári, őszi mezőgazdasági munkálatokra tekintettel felhívom a sertéstartó gazdák figyelmét, hogy a vaddisznóban előforduló afrikai sertéspestis megbetegedések miatt fokozott figyelmet kell fordítani a házi sertésállományok védelmére. A fertőzött vaddisznóval való érintkezés lehetősége miatt a mezőgazdasági területek, az onnan származó termékek óriási veszélyt jelentenek, jelenthetnek sertéseinkre...
A Városi Kincstár Tiszavasvári, (4440 Tiszavasvári, Báthory u. 6.), továbbiakban Kiíró, az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendelet alapján nyilvános, egyfordulós, nem közbeszerzési pályázatot hirdet a Városi Kincstár vagyonkezelésében lévő Tiszavasvári, Petőfi u. 1. Sportcsarnok épületében lévő,
30 m2 alapterületű büfé üzemeltetésére. Részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.
Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Élelmezés élelmezésvezető munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. augusztus 29-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Család- és gyermekjóléti szolgálat családsegítő munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Család- és gyermekjóléti központ 2 fő esetmenedzser munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár Igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Bölcsőde a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Bölcsőde Kisgyermeknevelő munkakör betöltésére.
Részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény telephelyei 1 fő gyógypedagógus munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására.
Részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Megyénkben a katasztrófavédelem szakemberei mellett, több szolgáltató végzi a lakossági tulajdonú ingatlanok és a társasházak égéstermék-elvezetőinek rendszeres felülvizsgálatát. Érdemes megtervezni és ütemezni a karbantartással, ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat. Célszerű ugyanis nem a fűtési szezonra vagy a szezon előtti utolsó napokra halasztani ezeket a teendőket. Tekintettel az elmúlt időszakban a kéményseprés területén végbement változásokra, a katasztrófavédelem az alábbi rövid útmutatóval igyekszik segíteni a lakosságot..
Városi Kincstár - Tiszavasvári a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár - Tiszavasvári Titkársági ügyintéző munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár Művelődésszervező/ közművelődési szakember munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Általános Iskola 1 fő tanító munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. július 25-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 1 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
A lakossági fórummal kapcsolatos anyagok letölthetőek INNEN.
A lakossági fórummal kapcsolatos anyagok letölthetőek INNEN.
Tiszavasvári Város Sportkoncepciója 2019-2025. évre vonatkozóan megtekinthető a linkre kattintva:
Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Költségvetési és Adóigazgatási Osztály gazdasági vezető munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
A Nébih Zöld Számán jelenthetőek a méhpusztulási esetek
Hamarosan megkezdődik a napraforgó virágzása, amikor is a méhészek gyakran tapasztalják a méhcsaládok gyengülését, pusztulását. A méhelhullási esetek hatékony és szakszerű kivizsgálása érdekében az Agrárminisztérium kéri, hogy a méhészek haladéktalanul jelentsék az eseteket a Nébih Zöld Számán (06-80/263-244).
A növénytermesztés során elengedhetetlen az okszerű növényvédő szer használat és az előírásoknak megfelelő technológia alkalmazása. A szabályos felhasználás biztonságos és nem okozhat méhmérgezést. Ha azonban a növényvédő szer kijuttatás méhelhulláshoz vezet, azt a méhészeknek haladéktalanul jelenteniük kell az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságok felé.
Az Agrárminisztérium tapasztalatai szerint az elmúlt években csupán a méhpusztulási esetek töredékéről tájékoztatták a hatóságokat. A szakszerű kivizsgálás érdekében a szakminisztérium kéri, hogy a méhelhullásokat a méhészek azonnal jelezzék.
A gyors bejelentés kiemelten fontos annak érdekében, hogy a szakemberek megtehessék a szükséges intézkedéseket. A helyszíni szemle és a mielőbbi laboratóriumi vizsgálatok alapján ugyanis nagyobb eséllyel tárható fel, mi okozta az állatok pusztulását. A bejelentési kötelezettséget törvény is előírja az állattartók részére, de az esetekről való értesülés egyfajta visszacsatolás is a hatóságok számára.
A vizsgálati eredmények hosszú távon hozzájárulnak ahhoz, hogy minden szükséges intézkedést megtehessenek a méhek védelme érdekében.
Ha valaki méhelhullást tapasztal, hívja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Zöld Számát - 06-80/263-244!
A közlemény hivatalos elérhetősége: https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/elelmiszerlanc-felugyeletert-felelos-allamtitkarsag/hirek/a-nebih-zold-szaman-jelenthetoek-a-mehpusztulasi-esetek
Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Városi Kincstár Könyvelő munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
A kerékpárlopások megelőzése érdekében fogadják meg a rendőrség bűnmegelőzési ajánlásait:
1. Drágább kerékpárról készítsen fényképet, vásárláskor az alvázszámát, egyedi azonosítóját jegyezze fel!
2. Minden esetben zárja le kerékpárját, még akkor is, ha csak rövid ideig hagyja magára!
3. A zár legyen mindig arányban a kerékpár értékével!
4. Közterületen a biciklit lehetőleg forgalmas helyen, fix ponthoz lakatolja hozzá úgy, hogy arról ne lehessen leemelni!
5. Abban az esetben, ha hosszabb időre zárja le kerékpárját, csak a szükséges kiegészítőket hagyja rajta.
6. Regisztrálja biciklijét a rendőrség által elindított "BikeSafe" vagyonvédelmi programba, melyről bővebb tájékoztatást a www.bikesafe.hu honlapon keresztül olvashat.
- 1 fő tanácsadó munkakör betöltésére
- 1 fő szakmai vezető munkakör betöltésére
Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindítás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenül hivatalos ügyintézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján. Így életünk kisebb-nagyobb eseményei és azok adminisztrációs feladatai is sokkal könnyebbé válnak.
A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.
- Pályázat 1 fő dajka munkakör betöltésére
- Pályázat 1 fő gondnok munkakör betöltésére
- Pályázat 1 fő gyógypedagógus munkakör betöltésére
- Pályázat 1 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére
- Pályázat 1 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére
- Pályázat 2 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére
Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.
A Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy 2019. június 4-én a Tiszavasváriban található polgári védelmi lakossági riasztó és tájékoztató eszközök (szirénák) hangos üzempróbája kerül végrehajtásra...
Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Adóellenőr munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. május 30-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
A Képviselő-testület a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvénynek (továbbiakban: Tvtv.) és a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Korm. rendelt) foglaltaknak megfelelően 2017. december 22-én megalkotta a településkép védelméről szóló 36/2017. (XII.22.) önkormányzati rendeletet (továbbiakban: Tkr.)...
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
A Központi Statisztikai Hivatal Tiszavasvári településen kötelező adatszolgáltatáson alapuló mezőgazdasági összeírást hajt végre. A felvétel Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) szerinti nyilvántartási száma: 2218; megnevezése: Egyéni gazdaságok júniusi összeírása, 2019. Az összeírók május 27-e és június 15-e között keresik fel a mintába került, webes önkitöltéssel nem élő háztartásokat.
A Kárpátok Alapítvány a Normbenz Magyarország Kft. támogatásával és az adó 1%-os felajánlásoknak köszönhetően ösztöndíj pályázatot hirdet a 2019/2020-es tanévre.
Keressük azt az 1-3 fő, hátrányos helyzetű fiatalt, akit ösztöndíjjal támogathatunk a 2019/2020-as tanévben. A részletes pályázati kiírás letölthető INNEN.
Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.
Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása és a kapcsolódó mellékletek megtekinthetőek IDE KATTINTVA.
Tiszavasvári Város Önkormányzata a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár Tiszavasvári Intézményvezető (magasabb vezető)beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, a Tiszavasvári Város Önkormányzata tulajdonában lévő tiszavasvári 5847 helyrajzi számú üdülőingatlan értékesítésére vonatkozó pályázati kiírásáról szóló 162/2019.(IV.30.) Kt. számú határozata alapján nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló, Tiszavasvári Pillangó utca 72. sz alatt található tiszavasvári 5847 helyrajzi számú üdülőingatlant. A részletes pályázati kiírás letölthető INNEN.
Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16-2017-00009 kódszámú ,,Esély és Otthon – Mindkettő lehetséges című pályázatának keretéből különböző ösztönző támogatás igénylésére pályázatot hirdet. A pályázat célja a 18 és 35 év közötti fiatalok helyben tartása. Ennek érdekében 5 különböző támogatási típus került kidolgozásra, melyekről bővebb információt itt talál: Pályázati felhívás-Ösztönző támogatások igényléséhez
A pályázat célja:
Olyan Tiszavasvári székhellyel bejegyzett alapítványok és egyesületek támogatása, melyek Tiszavasváriban tartandó nyilvános kulturális, sport, egészségügyi és ifjúsági programot és/vagy rendezvényt kívánnak megvalósítani, továbbá a Tiszavasvári székhellyel bejegyzett, közfeladatot ellátó alapítványok és egyesületek működési célú támogatása.
Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.
A Belügyminisztérium rendvédelmi pályát népszerűsítő tábort szervez azoknak a hátrányos helyzetű fiataloknak, akik érdeklődnek a rendvédelmi hivatás (rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás) iránt.
Tiszavasvári Város Önkormányzata a Felsőbányai testvérvárosának köszönhetően meghívást kapott egy Németország által benyújtásra kerülő európai projektbe. Önkormányzatunk városunk képviseletében 2016. július 15-én partnerként csatlakozott a Recklinghausen Városának Európai Uniós Projektindítványa címet viselő projekthez...
Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 2 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 1 fő gyógypedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. a lakosságnak korábban kiosztott hulladékszállítási értesítőnek megfelelően ezúton tájékoztatja Önöket, hogy:
A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.
Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. $ alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény intézményvezető-helyettes munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. $ alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 1 fő gyógypedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 1 fő gyógypedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Ápolás - gondozás szervezeti egység osztályvezető ápoló beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Városi Kincstár Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. január 31-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tiszavasvári Város Önkormányzatának kézbesítői az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. utcanyilvántartása alapján, a mai napon megkezdték a 2019. évi hulladékszállítási naptárak lakosság részére történő kézbesítését.
Tiszavasvári 3 körzetre van osztva hulladékszállítás szempontjából, ugyanis az ürítési napok utcánként eltérőek. Az Önkormányzatnál rendelkezésre áll a Közszolgáltató által megküldött körzetenkénti utcanyilvántartás. A témával foglalkozó hivatal munkatársa Tőkés Lóránt a 42/520-500 telefonszámon elérhető.
A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.
Több jelzés érkezett Önkormányzatunkhoz, hogy a Tiszavasvári gyári lakótelepen található 6 db szelektív hulladékgyűjtő konténer környezete állandó problémát jelent az ott lakók számára. Rendszerint tele vannak pakolva kommunális és veszélyes hulladékkal, valamint sok esetben a konténerek mellett kerülnek ezek lerakásra. Mindamellett, hogy ez fokozza a városban a patkányok jelenlétét, akadályozza a környezettudatos hulladékgazdálkodást is...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2018. december 19-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 1fő gyógypedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Ifjúság u. 8. 1fő dajka munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
- Tájékoztató és kitöltési útmutató
A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2018. november 22-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL a Statek Kft. bevonásával Tiszavasvári településen kötelező adatszolgáltatáson alapuló mezőgazdasági adatfelvételt hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint...
Tiszavasvári Város Önkormányzat Polgármestere a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Aljegyző munkakör betöltésére. Részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Belső ellenőr munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.
A hideg idő beköszöntével a hőmérséklet jelentősen fagypont alá süllyed. A zord időjárás következtében sok embert fenyeget a kihűlés veszélye, amely nemcsak éjszaka következhet be...
Tiszavasvári Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2019. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot:
Városi Kincstár - Tiszavasvári a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár - Tiszavasvári Könyvelő munkakör betöltésére.
Részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet
Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár Múzeumi közművelődési szakember munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Dr. Tamás Péter megyei főállatorvos által, az afrikai sertéspestissel kapcsolatosan összeállított információs anyag és annak mellékletei letölthetők INNEN.
- Melléklet: A változással érintett szavazókörökbe tartozó utcák jegyzéke
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a téli rezsicsökkentés keretében háztartásonként egy darab igénybejelentés nyújtható be az önkormányzat ügyfél szolgálati ablakánál, legkésőbb 2018.október 15. napjáig. Az igénybejelentő nyilatkozaton rögzíteni szükséges az igényelt fűtőanyag fajtáját, amely később már nem módosítható...
Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet
Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Házi segítségnyújtás 3 fő gondozó munkakör betöltésére.
Részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ gondozó munkakör betöltésére.
Részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2018. július 26-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az alábbi linken letölthető, megtekintető a németországi projektünk kapcsán készült kisfilm:
Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440. Tiszavasvári, Városháza tér 4. szám), mint a Tiszavasvári Város Közétkeztetési Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kft.) alapítója pályázatot hirdet a Kft. (székhelye: 4440. Tiszavasvári, Városháza tér 4. szám) ügyvezető munkakörének betöltésére...
KÖZLEMÉNY
Tiszavasvári Város honlapján csatolmányok megjelenítése átmenetileg nem lehetséges.
Technikai okok miatt, ezért a Tiszavasvári Város Helyi Választási Bizottságának az időközi polgármester választás kitűzéséről és határnapjainak megállapításáról szóló HVB elnöke által aláírt 1/2018.(VI.1.) számú HVB határozata nem tölthető fel a honlapra. Az elnök által aláírt határozattal mindenben megegyező határozat aláírás nélkül a mai napon feltöltésre kerül. A technikai ok elhárultával az aláírt határozat haladéktalanul közzétételre kerül a honlapon is. Az aláírt határozat kifüggesztése a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján a mai napon 15óra 35 perckor megtörtént.
Tiszavasvári, 2018. június 11.
Ostorháziné dr. Kórik Zsuzsanna sk.
HVI vezető
Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 1 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére...
Városi Kincstár - Tiszavasvári a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár - Tiszavasvári Sportszervező munkakör betöltésére. Részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
Felhívom a figyelmét a sertéstartó gazdáknak, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is bejelentett afrikai sertéspestis megbetegedések miatt településünkön is fokozott figyelmet kell fordítani a sertésállományok védelmére. Az afrikai sertéspestis vírus okozta megbetegedés, emberre nem veszélyes. Csak a házi sertések és vaddisznók fogékonyak a kórokozó iránt...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2018. május 31-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
A Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy 2018. június 6-án a Tiszavasváriban található polgári védelmi lakossági riasztó és tájékoztató eszközök (szirénák) hangos üzempróbája kerül végrehajtásra...
Városi Kincstár - Tiszavasvári a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Takarító munkakör betöltésére.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető IDE KATTINTVA.
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Bölcsőde Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető IDE KATTINTVA.
A Belügyminisztérium rendvédelmi pályát népszerűsítő tábort szervez azoknak a hátrányos helyzetű fiataloknak, akik érdeklődnek a rendvédelmi hivatás (rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás) iránt.
A felhívás teljes tartama megtekinthető IDE KATTITVA.
" Idős hozzátartozót ápol? Kérjük szánjon időt egy kérdőív kitöltésére! Válaszai segíthetik a szolgáltatások fejlesztését! "
A kérdőív elérhető 2018. június 30-ig
Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440. Tiszavasvári, Városháza tér 4. szám), mint a Tiszavasvári Város Közétkeztetési Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kft.) alapítója pályázatot hirdet a Kft. (székhelye: 4440. Tiszavasvári, Városháza tér 4. szám) ügyvezető munkakörének betöltésére.
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. kapcsolattartója tájékoztatja a lakosságot, hogy 2018. évi I. negyedéves hulladékszállítási díj fizetése díjbeszedő által történik, aki felkereste, illetve felkeresi az ingatlantulajdonosokat. Azok az ingatlantulajdonosok, akik nem tartózkodnak otthon, a lentebb megjelölt helyen és időben egyenlíthetik ki számlájukat...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2018. március 29-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
A Tiva-Szolg Nonprofit Kft. részéről tájékoztatjuk Tiszavasvári Város lakosságát, hogy Tiszavasvári Város Önkormányzata és a THG Kft. megbízásából, a Szabolcs-Szatmár-Bereg-Megyei Szilárd Hulladék-gazdálkodási Társulás nyertes pályázata alapján, Cégünk 2018 évben komposztáló edény kiosztást végez azon Tiszavasvári lakosok részére, akiknek nincs díjhátralékuk, vagy 5000 Ft alatti hulladékszállítási díjhátralékkal rendelkeznek...
Kedves Jegyző Asszony!
Előzetes egyeztetésünkre történő hivatkozással, röviden összefoglalom az elmúlt napok eseményeit a kialakult hóhelyzet szempontjából...
HIRDETMÉNY ÓVODAI JELENTKEZÉSRE A TISZAVASVÁRI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNYBE a 2018/2019-es NEVELÉSI ÉVRE...
Városi Kincstár - Tiszavasvári a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár Tiszavasvári Könyvelő munkakör betöltésére.
Részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
Közeledik az országgyűlési képviselő-választás, ezzel együtt elkezdődött a kampányidőszak is, mely során az E.ON Hálózat oszlopaira is számos településen kihelyezésre kerültek a választási plakátok...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2018. február 28-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Módosított tájékoztató Óvodaköteles gyermekek szülei részére: Tiszavasvári Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt szülőket, hogy a 2018-as év nyitvatartási rendjét az alábbiak szerint határozta meg:...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2018. február 15-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Tiszavasvári Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt szülőket, hogy a 2018-as év nyitvatartási rendjét az alábbiak szerint határozta meg:...
Tiszavasvári Város Önkormányzata, mint a Tiszavasvári Bölcsőde fenntartója tájékoztatja a Tisztelt Szülőket, hogy a bölcsőde nyári nyitvatartási rendjét – azaz a nyári szünetre eső zárvatartási időszakot - az alábbiak szerint határozta meg:
Az intézmény 2018. június 25. napjától 2018. július 15. napjáig zárva tart. A nyári szünet után az első nyitvatartási nap 2018. július 16. napja.
TVÖ
Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Család-és Gyermekjóléti Szolgálat 2 fő családsegítő munkakör betöltésére.
Részletes pályázati kiírás megtekintehető: ITT.
Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Család-és Gyermekjóléti Központ szociális segítő munkakör betöltésére.
Részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.
Tisztelt Földhasználók, Földtulajdonosok!
A mezei őrszolgálatról szóló 21/2017. (VII.28.) önkormányzati rendelet alapján a mezőőri járulék fizetési kötelezettség azon földhasználókat, ennek hiányában földtulajdonosokat terheli (továbbiakban: kötelezett), akinek a Tiszavasvári város közigazgatási területén fekvő termőföld - szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő /gyep/, nádas vagy fásított terület művelési ágban van nyilvántartva (kivéve erdő, halastó) - tárgyév január 1. napján használatában van...
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. kapcsolattartója tájékoztatja a lakosságot, hogy 2017. évi IV. negyedéves hulladékszállítási díj fizetése díjbeszedő által történik, aki felkereste, illetve felkeresi az ingatlantulajdonosokat.
Azok az ingatlantulajdonosok, akik nem tartózkodnak otthon, a lentebb megjelölt helyen és időben egyenlíthetik ki számlájukat...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2018. január 25-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott tájékoztató anyag letölthető: INNEN.
A linkre kattintva megtekinthető az ELJÁRÁSREND a kihűlés veszélye miatt egészségügyi ellátásba került személyek szociális szolgáltatásának megszervezéséhez, a további esetek megelőzése céljából .
Tájékoztatjuk, hogy a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat az alábbi időpontokban tart ügyeletet:...
Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2017. november 30-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.
Az utak takarítási sorrendjére az alábbi üzemeltetési terv alapján kerül sor...
A Tiva-Szolg Nonprofit Kft. részéről tájékoztatjuk Tiszavasvári Város lakosságát, hogy 2017 – 2018 téli szezonban Cégünk végzi Tiszavasvári belterületén az Önkormányzat tulajdonában álló közutak, illetve kerékpár út hótolási tevékenységét.
A hótolási munkálatokkal kapcsolatban az alábbiakra hívjuk fel szíves figyelmüket:...
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. kapcsolattartója tájékoztatja a lakosságot, hogy 2017. évi III. negyedéves hulladékszállítási díj fizetése díjbeszedő által történik, aki felkereste, illetve felkeresi az ingatlantulajdonosokat.
zok az ingatlantulajdonosok, akik nem tartózkodnak otthon, a lentebb megjelölt helyen és időben egyenlíthetik ki számlájukat...