Tiszavasvari.huGyengénlátó változat Eredeti változat
 Köszöntő
 Turisztika
 Rendezvények
 Aktuális
 Tiszavasvári kártya
 Pályázatok
 Nyomtatványok
 Közérdekű
 Hatósági nyilvántartások
 Ügyeletfigyelő
 VI. ÖHÖNFORGATÓ VERSENY és NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ
 Képgaléria
 Gasztronómia
 A Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal épületének akadálymentesítése
 Iskolafejlesztés Tiszavasváriban
 E-mail
 Napelemes rendszer kialakítása a Tiszavasvári Polgármesteri Hivatalban

Szent István ünnepén

 

Méltóságteljesen ünnepelte városunk az augusztus 20-ai megemlékezést. Érdekes program várta már a múzeumkertbe látogatókat délután. Az esti műsor keretein belül Fejér Imre hajdúnánási grafikus képeit csodálhattuk meg, majd a Városi Fúvószenekar kánikulában üdítő térzenéjét követően polgármesterünk Rozgonyi Attila mondott az ünnep nagyságának megfelelő beszédet. A Szent Istvánról szóló lenyűgöző szavalat után a Terebes KFT által sütött új kenyeret ünnepélyes keretek között adták át a három történelmi egyház lelkészeinek. Az összetartozás jegyében testvérvárosaink (Körösfő és Felsőbánya) alpolgármesterei köszöntötték nagy szeretettel a Vasvári közönséget. Bár ezúttal a városi kitüntetések átadása elmaradt, a Megyei Labdarúgó Szövetség által adományozott bajnoki érmeket és a "Fair Play" díjat a nagyszínpadon adták át a messzemenően jogos tulajdonosaiknak. Ezúton is gratulálunk teljesítményükhöz! Az est folyamán a Mandala Dalszínház remek előadásában az "István a király" című rockoperát láthatta Tiszavasvári ünneplő közönsége, majd egy látványos tűzijáték zárta államalapításunk ünnepét.

(Fotó, cikk: Hankó András)

.2010.08.20. 056


.2010.08.20. 056

.2010.08.20. 054


.2010.08.20. 054

.2010.08.20. 029


.2010.08.20. 029

.2010.08.20. 037


.2010.08.20. 037

.2010.08.20. 030


.2010.08.20. 030

.2010.08.20. 027


.2010.08.20. 027

.2010.08.20. 023


.2010.08.20. 023

.2010.08.20. 018


.2010.08.20. 018

.2010.08.20. 017


.2010.08.20. 017

.2010.08.20. 013


.2010.08.20. 013

.2010.08.20. 005


.2010.08.20. 005

.2010.08.20. 006


.2010.08.20. 006

.2010.08.20. 004


.2010.08.20. 004

.2010.08.20. 058


.2010.08.20. 058

[ Vissza ]